Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A volt védelmi miniszter lett a litván miniszterelnök

Gediminas Kirkilas litván védelmi minisztert nevezte ki csütörtökön miniszterelnökké Valdas Adamkus államfő.


Dátum: 2006-06-29 09:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:07.864850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikusra, aki egyben a szociáldemokrata párt alelnöke is, az új kormány megalakításának feladata vár, miután elődjének, Algirdas Brazauskasnak a kabinetje - két miniszter korrupciós botránya miatt - május 31-én megbukott. Adamkus elnök korábban a szociáldemokraták egy másik vezető politikusának, Zigmantas Balcytisnak adott miniszterelnöki megbízást, de őt a parlament nem fogadta el, így nem alakíthatott kormányt.

Az 1951-ben született Gediminas Kirkilas 1989 óta szoros munkakapcsolatban állt a litván belpolitika egyik legtekintélyesebb személyiségével, Algirdas Brazauskasszal, aki az egykori Litván Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára volt, majd a rendszerváltozás után parlamenti elnöki, államfői és miniszterelnöki tisztséget is betöltött.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek