Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új index a frankfurti tőzsdén

A Deutsche Börse AG új részvényárfolyam-indexet honosít meg januárban, ez azonban nem érinti a DAX hagyományosan irányadó szerepét. Az új index a TecDAX, amely a DAX indexben nem szereplő 30 legnagyobb technológiai cég részvényét fogja össze.


Dátum: 2002-10-31 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:20.590876, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közepes kapitalizációjú papírok MDAX indexének összetétele 70 alkotóelemről 50-re szűkül. Az 50 kis tőkeértékű elemet összefogó SDAX összetétele nem változik.

Az új indexstruktúrával két új jegyzési alapszabályt is bevezetnek Frankfurtban: a Prime Standardet és a General Standardet. A Prime szerint jegyzett részvények árfolyam-alakulását 18 szektorindex és egy teljes körű, minden részvényt magában foglaló index öleli majd fel.

A Deutsche Börse a gyakorlatilag kiürült Neuer Markt "növekedési" piac működésének múlt havi beszüntetése után döntött index-struktúrájának átalakításáról.

A frankfurti tőzsdét üzemeltető Deutsche Börse részvénye csütörtök délelőtt 0,27 százalékos veszteséggel 37,00 euró volt a frankfurti tőzsdén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek