Erdei: A reformcsomag a jelenlegi formájában haszontalan
Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke szerint a kormány egyensúlyjavító intézkedéseivel semmi baj sem lenne, ha a kiadási oldal középtávú lefaragására is láthatnánk benne intézkedéseket. A Bankszövetség kész kivenni a részét a terhekből, azonban nem diszkriminatív - hangzott el az InfóRádió Aréna című műsorában.
Dátum: 2006-06-29 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:08.209172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erdei a rádióműsorban hangsúlyozta, hogy nemrég egy javaslatot is nyújtottak be a kormánynak, melyben egy olyan megemelt adó bevezetését szorgalmazták, ami olyan vállalkozásokat sújtana, amiknek eredménye meghalad egy bizonyos szintet, azonban a kormány még csak válaszra sem méltatta őket.
Erdei elmondása szerint hazánkban már így is a bankrendszer fizeti a legtöbb adót, ha a terhek tovább növekednek, akkor nemcsak nem jönnek majd új bankok az országba, hanem a már ittlévő intézetek is előveszik majd azokat a praktikákat, amelyekkel egyszerűen a külföldi egységeiknél mutatják ki az itthon megszerzett profitot.
Erdei méltatta, hogy végre akad egy kormány, amely a népszerűségét feláldozva is belekezdett a reformokra, de figyelmeztetett, hogy a csomag a jelenlegi formájában haszontalan, mivel nem csökkenti a kiadásokat és megöli a gazdaság versenyképességét.
Info Rádió, portfolio.hu - fidesz.hu