Sólyom László is jelen lesz a legfőbb ügyész választásán
Sólyom László köztársasági elnök is jelen lesz hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén, amikor a képviselők döntenek az új legfőbb ügyész személyéről - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke csütörtökön az MTI-t.
Dátum: 2006-06-29 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:09.193639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A köztársasági elnök Horányi Miklóst, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyészét jelölte a posztra - emlékeztetett közleményében Wéber Ferenc. Mint írta, Sólyom László a múlt év végén jelezte, hogy az országgyűlési választások előtt nevezi meg jelöltjét.
Wéber Ferenc közölte: az államfő olyan személyt kívánt javasolni, akit a választásokon kialakuló politikai erőviszonyoktól függetlenül, kizárólag szakmai alkalmasságát figyelembe véve választhat meg az újonnan megalakult Országgyűlés, és aki személyében biztosítani tudja az ügyészi szervezet függetlenségét és pártatlanságát.
A sajtófőnök hozzátette: ennek megfelelően a köztársasági elnök nem folytatott előzetes egyeztetéseket a pártokkal a jelölt személyéről. Más tisztségekkel kapcsolatban azonban Sólyom László a jövőben is lehetségesnek tartja az ilyen irányú tárgyalásokat - áll a közleményben.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke csütörtökön a házbizottság ülése után tartott tájékoztatón jelentette be, hogy hétfőn a képviselők titkos szavazással döntenek a legfőbb ügyész személyéről.
MTI - fidesz.hu