Özönvízszerű esőzés Vasban
Pincéket öntött el a víz, fákat döntött ki a szél Szombathelyen és környékén a csütörtökön délelőtt lezúdult zivatarban - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem.
Dátum: 2006-06-29 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:09.849623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Folyamatosan érkeznek a riasztások, eddig több tucatszor vonultunk" - mondta Völgyi Gyula, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
Az özönvízszerű esőzésben, mely főleg Szombathelyet és környékét érintette, a csatornahálózat nehezen birkózik meg a hirtelen lehullott esővízzel, nem tudja elvezetni azt, ez pedig nehezíti a közlekedést is. A Zanati úti aluljárónál, a vasúti híd alatt például az összegyűlt esővíz miatt nem lehet személygépkocsival áthajtani, a fogalmat elterelik.
MTI - fidesz.hu