Őrizetben tíz miniszter
Példátlan offenzívát indított a Gázai övezet ellen az izraeli hadsereg. Az izraeli katonák már nem csak délről, hanem északról is támadják a palesztin fennhatóság alatt lévő területet. A Hamász hatvan vezetőjét letartóztatták.
Dátum: 2006-06-29 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:11.423155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A zsidó állam a vasárnap elrabolt zsidó katona kiszabadítására indított támadást a palesztin területen. Hidakat és áramelosztókat bombáztak le, szinte az egész övezetben nincs áram. A példátlan támadás új fordulatot vett, miután az izraeli katonák palesztin vezetőket vettek őrizetbe - köztük mintegy tíz minisztert és több mint húsz parlamenti képviselőt. Az izraeli légierő gépei a palesztinok ellen indított akciókkal egyidőben megjelentek a szíriai elnök egyik rezidenciája felett is.
- Nem érdekünk a palesztinok bántalmazása, az eddigi akcióknak egyetlen polgári áldozata sincs. A Hamász és a szervezetet támogató Szíria közvetlenül felelős az előállt helyzetért, amelynek romlásáért szintén őket terheli a felelősség - jelentette ki Ehud Olmert izraeli miniszterelnök. Az Egyesült Államok szerint Izraelnek joga van az önvédelemre.
- A Gázai övezet a megszállók temetője lesz, soha nem mennek el innen épségben. Ezt üzenjük nekik. Az Iszlám Dzsihád fegyveresei és az ellenállási brigádok készen állnak arra, hogy szembeszálljanak az ellenséggel - közölte Abu Hamza, az Iszlám Dzsihád szóvivője.
A Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy a Hamásznak szabadon kellett volna engednie a napokban elrabolt izraeli katonát. Tony Snow szerint a Palesztin Hatóságot terheli a felelősség azért, hogy nem szűnt meg az ellenségeskedés és a terrorizmus a térségben.
hirtv.hu - fidesz.hu