Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Karzai missziót akar küldeni Guantánamóra

Hamid Karzai afgán elnök missziót akar küldeni az Egyesült Államok guantánamói támaszpontján létesült fogolytáborba.


Dátum: 2002-10-31 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:20.894287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint Fazil Akbar kabuli kormányszóvivő csütörtökön közölte a dpa-val, Karzai tudni szeretné, bűnösök-e vagy netán ártatlanok a bázison kihallgatás alatt álló afgán foglyok, akiket az al-Kaida terrorhálózathoz vagy a megdöntött tálib kormányzathoz fűződő kapcsolatokkal gyanúsítanak.

Ez a gondolat akkor merült fel Karzaiban, amikor találkozott azzal a három afgánnal, akiket hazaengedtek a kubai területen lévő amerikai internálótáborból, s jelenleg egy kabuli kórházban lábadoznak.

Akbar megjegyezte, hogy az amerikai katonák időzavarban voltak, amikor Afganisztánban harcoltak a terrorizmus ellen, és helyi lakosoktól kapott értesülések alapján cselekedtek, amelyeket néha az afgánok egymás közti konfliktusaiból fakadó bosszúvágy diktált. Úgy tudja, hogy a guantánamói misszió ügyében Karzai még nem konzultált a washingtoni kormánnyal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek