Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kuncze nem kertelt: válság van

Válságintézkedéseknek nevezte az államháztartási hiány csökkentésére bejelentett kormányzati lépésket Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke a 168 óra című hetilapnak adott interjújában hangsúlyozta, ez az utolsó esély a megrendült pénzügyi és politikai hitelesség visszanyeréséhez. A liberális vezető elismerte, hogy a pontos adatokról valóban nem beszéltek a kampányban.


Dátum: 2006-06-29 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59347
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:12.076911, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Remélem, hogy a hiány 8 százalék alatt marad, ha a válságintézkedések eredményesek lesznek" - mondta a szabad demokrata pártelnök arra a kérdésre, hogy még most sem biztos, mit számol a kormány hiánynak, s 8, 9, vagy 11 százalék lesz-e a "végszámla".

Elismerte, hogy a pontos adatokról valóban nem beszéltek a kampányban, de mint mondta, már az eredeti költségvetés alapján látta az SZDSZ, hogy cselekedni kell. Arra a kérdésre, hogy a megszorító intézkedések miatt az MSZP-ben nagy a döbbenet és "már kezdődik a susmorgás", s vajon az SZDSZ-ben nem kell e hasonló "lázongással" számolni, Kuncze Gábor azt mondta, húsztagú a frakciójuk, 12 tagú az ügyvivői testület, amennyire lehetetett, tájékoztatta őket.

Az MSZP-nek 190 tagú "megafrakciója" van. "Ott takarékosan kell bánni az információkkal, nehogy rémhírek kapjanak lábra" - tette hozzá. A szabad demokrata politikus szerint, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltként azzal kampányol, hogy adóemelést hajt végre, ha nagyon őszinte - amit számon is kérnek rajta -, biztosan elbukik. "Nem tartunk ott, hogy az őszinte beszédet a közönség honorálja" - mondta, hozzátéve, hogy az SZDSZ néha próbálkozott ilyesmivel; nem is nyert választást.

Arra a megjegyzésre, hogy a megszorítások bejelentésének hírére a forint "lejtmenetbe kezdett", Kuncze Gábor azt mondta, ez annak következménye, hogy a piac egyrészt jelentős kiadáscsökkentő, másrészt versenyképességet javító intézkedéseket várt. "Ehhez képest a piac értékítélete szerint túl nagy a bevétel-növekedés, ami rontja a versenyképességet, és kevés a kiadáscsökkentési tétel" - fűzte hozzá. Hangsúlyozta ugyanakkor: "a kormánynak (és Magyarországnak) ez az utolsó esélye, hogy visszanyerje megrendült pénzügyi (és politikai) hitelességét".

Az őszi önkormányzati választásról szólva közölte: nemcsak arról van szó, hogy ki nyeri meg, hanem hogy az SZDSZ meg tudja-e őrizni Budapesten azt az erős pozíciót, ami segíti fennmaradását az országos politikában is. "Közös lista tehát nem lesz" - jelentette ki a koalíciós partner eredeti elképzelésére utalva.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek