Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Készülnek a Malévot dobra verni

A privatizációs szervezet képviselői a héten tárgyaltak a Malév érdekképviseleteinek vezetőivel, ami arra utal, hogy hamarosan kiírják a negyedik tendert a nemzeti légitársaság eladására.


Dátum: 2006-06-29 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:13.031478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. Kommunikációs osztályán az MTI-nek megerősítették a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent hírt a szakszervezeti tárgyalások tényéről, de a tenderkiírás időpontját nem közölték.

A privatizáció megkezdése előtt a szakszervezetek véleményének meghallgatását a törvény írja elő.

Az eddig a Malév privatizációjára kiírt három pályázat eredménytelen volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek