Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átvertek mindenkit

Gyurcsány Ferenc és kormánya hazudott a választások előtt, s hazudik továbbra is. Dübörgő gazdaságról, nagy jólétről beszéltek, ehhez képest átverték az embereket, hiszen a megszorító-csomag intézkedései gyökeres ellentétben állnak azzal, amire a választópolgároktól felhatalmazást kaptak.


Dátum: 2006-06-29 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:15.460841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz reagálása Gyurcsány Ferenc frankfurti előadásán elhangzottakra

Gyurcsány Ferenc és kormánya hazudott a választások előtt, s hazudik továbbra is. Dübörgő gazdaságról, nagy jólétről beszéltek, ehhez képest átverték az embereket, hiszen a megszorító-csomag intézkedései gyökeres ellentétben állnak azzal, amire a választópolgároktól felhatalmazást kaptak.

Nem ezt ígérték, megtévesztették az embereket, tudatosan eltitkolták az ország helyzetét, s azt, hogy mire készülnek.

Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy Gyurcsány Ferenc nem csak a magyar embereknek hazudik, hanem külföldön, a nemzetközi bankok és befektetők képviselői előtt sem mond igazat. Ahelyett, hogy tiszta vizet öntene a pohárba, és a valós helyzetről beszélne, Gyurcsány Ferenc továbbra is "magyarázza bizonyítványát", igyekszik megszépíteni a pénzbehajtás és brutális megszorítások programját.

Hazugsággal, adatok kikozmetikázásával azonban nem lehet elfedni azt, hogy Gyucsány Ferenc és kormánya milyen állapotba juttatta Magyarországot.

2006. június 29.

Szijjártó Péter

kommunikációs vezető

Kapcsolódó elemek