Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Húsz százalékkal drágul a kenyér

Néhány napon belül 15-20 százalékkal emelik a pékek a kenyér árát - közölte csütörtökön az MTI-vel Werli József, az érdekképviselet szakmai titkára.


Dátum: 2006-06-29 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:19.349997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: a sütőiparban tevékenykedő vállalkozók immár két éve nem tudták érvényesíteni többletköltségeiket, így például az energia, a szállítás és a megemelt minimálbér növekvő költségeit. Ezért rákényszerülnek áremelésre. Az ágazat jövedelmezősége ugyanis egyenlő a nullával, a vállalkozások fele pedig veszteséges.

Werli József hozzátette: úgy tűnik, a kereskedők most a korábbiakhoz képest inkább elfogadják az áremelés tényét.

A szakember emlékeztetett arra, hogy a múlt évben nemhogy nőtt volna a kenyér ára, hanem 5-6 százalékkal csökkent is. Jelenleg a pékek a kiskereskedőknek, áruházláncoknak 118-125 forintért adják kilogrammonként a fehér kenyeret. Ugyanakkor az egy kilogrammos fehér kenyér előállításának önköltsége 140 forint körül mozog. Ezt a kenyeret régiótól és üzlettől függően a vásárlók általában 160-170 forintért vehetik meg.

A szakember arra nem tudott válaszolni, hogy végül is a kereskedők milyen áron adják majd a drágábban kapott kenyeret, mivel az üzlettípustól és térségtől is függ, de annyit jelzett, hogy az áremelésről már megkezdődtek az egyeztetések a kiskereskedőkkel, az áruházláncok képviselőivel.

Werli József közölte azt is, hogy ez az áremelés nem tartalmazza a jelenleg várható, különböző árnövelő hatásokat, mivel azok konkrétan még nem ismerhetők. Így a szakember nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a közeljövőben ismét kenyérár-emelésre kerülhet sor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek