Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A VDSZ is csatlakozik a szakszervezetek tüntetéséhez

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) is csatlakozik a hat országos szakszervezeti szövetség által meghirdetett demonstrációhoz. A szakszervezetek a kormány megszorító intézkedései ellen kívánnak tüntetni.


Dátum: 2006-06-29 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:20.016238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hat országos szakszervezeti szövetség demonstrációt tart július 8-án annak érdekében, hogy a parlament ne szavazza meg a munkavállalókat jelentősen sújtó megszorító intézkedéseket - jelentették be a szervezetek vezetői csütörtökön, Budapesten.

A szakszervezeti demonstrációhoz csatlakozik a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) - tájékoztatta a szakszervezeti szövetség elnöksége csütörtökön az MTI-t.

A közlemény szerint a VDSZ elnöksége megtárgyalta az Új egyensúly programban foglalt tervezett intézkedéscsomagot, és megállapította: a program alapvetően bevétel-orientált, hátrányosan érinti a munkavállalókat, a nyugdíjasokat és a nagycsaládosokat. A VDSZ elnöksége elutasítja a munkavállalók és a lakosság terheinek növelését célzó kormányzati javaslatokat.

Az elnökség csütörtöki ülésén állásfoglalást dolgozott ki a korkedvezményes nyugdíjrendszer átalakításáról is. Ebben a testület megállapította, hogy Magyarországon szükség van a korkedvezményes nyugdíjra jogosító munkakörök törvényi szabályozására.

A testület felkéri a kormányt, hogy gyorsítsa fel az üggyel kapcsolatos tevékenységét, mert a korkedvezményes munkakörökre vonatkozó szabályok ez év végén hatályukat vesztik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek