A konzervatív Cameron népszerűbb Blairnél
David Cameron, a brit Konzervatív Párt vezetője az első ellenzéki politikus, aki a népszerűségi listán megelőzte Tony Blair miniszterelnököt - jelentette a Daily Telegraph című lap pénteken.
Dátum: 2006-06-30 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:25.891302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A YouGov közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a megkérdezettek 30 százaléka úgy gondolja, hogy Cameron lenne a legjobb miniszterelnök, míg Blairről ugyanezt 28 százalékuk tételezi fel. A lap hozzáfűzte: öt egymást követő konzervatív pártvezér közül Cameron az első, aki népszerűbb Blairnél, mióta a jelenlegi miniszterelnök 1994-ben átvette a Munkáspárt kormányrúdját.
A felmérés szerint a brit választók 39 százaléka a konzervatívokra szavazna, ha most rendeznék a választásokat, míg a Munkáspártot csupán 33 százalékuk támogatná. Áprilisban még a megkérdezettek 35 százaléka a Munkáspártot támogatta, és 33 százalék állt ki a konzervatívok mellett.
Blair, aki példa nélkül álló módon harmadszor is győzelemre vezette pártját a tavalyi választásokon, megígérte, hogy a következő választáson már nem fog indulni egy újabb megbízatásért. Kormányának szexbotrányai, vezetési hibái és hanyagsága odavezetett, hogy felerősödtek azok a hangok, amelyek Blair mihamarabbi visszalépését követelik valószínű utódja, Gordon Brown pénzügyminiszter javára.
A megkérdezettek 7 százaléka azt mondta, Brown kiváló miniszterelnök lenne; 31 százalék szerint "elég jó" kormányfő válna belőle, míg 25 százalék szerint nem lenne nagyon jó ezen a poszton.
MTI - fidesz.hu