Nemzetközi avantgárd ékszerkiállítás
A mű anyaga: műanyag címmel nemzetközi avantgárd ékszerkiállítás nyílik vasárnap az Iparművészeti Múzeumban.
Dátum: 2002-10-31 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:22.205699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kiállítást beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Vámos-Lovay Zsuzsanna, az Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettese közölte, hogy második alkalommal rendeznek az intézményben műanyag ékszerkiállítást; az ékszerművészet speciális változatát először három éve a hannaui ezüst triennálé kapcsán mutatták be.
Olga Zobel-Bíró, a müncheni Bíró Galéria tulajdonosa, a kiállítás szervezője elmondta: a budapesti Goethe Intézettel közösen rendezett tárlaton 25 ország kortárs művészének ugyannyi alkotását - csatokat, brossokat, karkötőket, színes és színtelen műanyagból, egyes darabokat kombinálva a nemesebb anyagokkal - mutatják be.
Ismertetése szerint a művészek célja a tradicionális ékszerektől való elszakadás volt, amelyek aranya, drágaköve a gazdaságság és hatalom demonstrálását szolgálja.
Tájékoztatása szerint a műanyag ékszerművészet a '60-as években Németországban született meg, Münchenben ebben az időben "műanyag műtermek" működtek, s ezt az autonóm művészeti ágat Németországban az iparművészeti főiskolákon és egyetemeken már tanítják.
A tárlathoz kapcsolódva Álláspontok az ékszerművészetben címmel hétfőn nemzetközi konferenciát rendeznek az Andrássy úti Goethe Intézetben, ahol a kiállító művészek jelenlétében Ellen Maurer müncheni művészettörténész, Berthold Reis müncheni, valamint Daniel Kruger dél-afrikai képzőművész tartanak előadást.
A tárlat november 29-ig tekinthető meg az Üllői úti intézményben.
MTI - fidesz.hu