Feltételeket kell szabni a szlovák kormánynak
A magyar külpolitikának nem kellene megvárnia, milyen lépéseket tesz a szlovák kormány, hanem már előre meg kellene határoznia egy esetleges együttműködés előfeltételeit - mondta Németh Zsolt az országgyűlés külügyi és határon túli bizottságának fideszes elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Dátum: 2006-06-30 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:30.414785, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta: függővé kell tenni a magyar kormány hozzáállását a felvidéki magyarok, a Magyar Koalíció Pártja véleményétől és akaratától.
Németh Zsolt szerint a szlovák választások után olyan szalonképtelen emberek által irányított politikai erők is szerepet kaptak a kormányban, amelyek szélsőségesebb véleményeket képviselnek, mint azok, akiket az európai politikusok, politikai szereplők radikális véleményük miatt elutasítanak.
Egyértelmű jelzéseket kell adni a magyar politikának a szlovák kormány irányában, hogy elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ilyen szellemiség, ilyen politikai irányvonal kormányra kerülhessen a 21. század európai uniójában.
"Meggyőződésem, hogy Jan Slota ma messze szalonképtelenebb politikus Európában mint Le Pen" - hangsúlyozta a fideszes politikus, hozzátéve: egy ilyen helyzetben előre meg kell határozni az alapvető előfeltételeit egy együttműködésnek.
Németh Zsolt szerint függővé kell tenni a magyar kormány hozzáállását a felvidéki magyarok, illetve a Magyar Koalíció Pártjának véleményétől és akaratától.
Ha valami kivehető a Gyurcsány-kormány, illetve Gyurcsány Ferenc külpolitikai elgondolásából, akkor az egyetlen dolog az orosz orientáció felerősödése - vélekedett Németh Zsolt, a kormány külpolitikájáról szólva.
Az ellenzéki politikus hozzátette: való igaz, hogy a magyar-orosz kapcsolatok figyelmet érdemelnek, de nagyon vigyázni kell arra, hogy Magyarország ne menjen szembe a NATO, illetve az Európai Unió Oroszország-politikájával szemben.
Németh Zsolt szerint George Bush budapesti látogatásával sikerült a nemzetközi közvélemény figyelmét az 56-os évfordulóra ráirányítani.
"Ebből a startból a magyar diplomáciának egy fantasztikus 50. évfordulót lehet megvalósítania" - fogalmazott a külügyi bizottság elnöke.
inforadio.hu - fidesz.hu