A cseh államfő nem fogadja el Paroubek lemondását
Václav Klaus cseh államfő péntek délután bejelentette, hogy a jelenlegi bizonytalan belpolitikai helyzetben nem tudja elfogadni Jirí Paroubek miniszterelnök lemondását, amely egyben a kormány távozását is jelentené.
Dátum: 2006-06-30 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:33.293866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Paroubek szerdán jelentette be: hétfőn benyújtja lemondását, hogy lehetővé tegye az új kormányfő kinevezését a június elején tartott képviselőházi választás eredménye alapján, amelyet a Polgári Demokratikus Párt nyert meg.
"A Cseh Szociáldemokrata Párt ezzel a lépésével hozzá akar járulni a választás eredménye alapján kialakult patthelyzet feloldásához, s megnyitni az utat a Mirek Topolánek vezette új kormány kinevezéséhez" - közölte Paroubek, aki egyben a szociáldemokrata párt elnöke is. Topoláneket, a június elején megtartott képviselőházi választáson győztes Polgári Demokratikus Párt elnökét Václav Klaus államfő bízta meg kormányalakítási tárgyalásokkal.
A polgári demokraták három heti tárgyalások után a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárttal, illetve a Zöldek Pártjával alakítottak koalíciót. Bár a koalíciós szerződést hétfőn aláírták, és ismert a 16 tagú kabinet személyi összetétele is, kérdéses, hogy megkapja-e a parlament bizalmát. A 200 tagú testületben ugyanis az új jobbközép koalíciónak ugyanúgy 100 képviselője van, mint aj ellenzéki szociáldemokratáknak és a kommunistáknak együttesen.
Miután azonban csütörtökön az új képviselőháznak nem sikerült megválasztania a házelnököt, Klaus úgy véli: ilyen ingatag helyzetben nem fogadhatja el a Paroubek-kormány lemondását, mert az felelőtlen lépés lenne.
MTI - fidesz.hu