A lengyelek is elhagyják Irakot
A lengyel katonák legkésőbb 2007 közepén elhagyják Irakot - valószínűsítette Lech Kaczynski lengyel államfő, szóvivőjének közlése szerint.
Dátum: 2006-07-01 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:37.725540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Kaczynski elnök februárban tájékoztatta George Bush amerikai elnököt, hogy a 2007. év lesz az utolsó. Az iraki lengyel küldetés nem tart tovább 2007 júniusánál" - jelentette ki pénteken Maciej Lopinski szóvivő. "Egyébként sem született még döntés a lengyel katonák iraki tartózkodásának 2006 utáni meghosszabbításáról" - emlékeztetett a szóvivő, aki szerint a döntés két-három hónapon belül várható. A lengyel parancsnokság alatt szolgáló hadosztályban jelenleg 12 ország mintegy 2000 katonája teljesít szolgálatot, közöttük 880 lengyel katona. Összesen huszonegy lengyelt - tizenhét katonát és négy polgári személyt, ez utóbbiak közül két televíziós újságírót - öltek meg eddig Irakban a 2003 márciusi invázió óta.
MTI - fidesz.hu