Folytatódnak a fejlesztések Zalaegerszegen
Csütörtökön megalakult Zalaegerszeg megyei jogú város új, 28 tagú közgyűlése: a Fidesz-MDF-MKDSZ frakció 14, az MSZP 9, az Együtt Zalaegerszegért Egyesület 2 taggal képviselteti magát, egy-egy mandátumot pedig SZDSZ-es, független és cigány kisebbségi képviselő tölt be.
Dátum: 2002-10-31 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:23.137724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármesterként harmadik ciklusát kezdő Gyimesi Endre (Fidesz-MDF-MKDSZ) programja főbb vonásait vázolva hangsúlyozta: a zalai megyeszékhelyen folytatni kell a közlekedési, kommunális, oktatásügyi és termál-turisztikai fejlesztéseket, a munkahelyteremtést és a lakásprogramot.
Az ellenzékben lévő kormánypárti városatyák számos, az övékéhez hasonló várospolitikai és -üzemeltetési, közérzetjavító törekvést látnak a vezető frakció programjában, így készek a megyeszékhely érdekeit előtérbe helyező építő együttműködésre, konszenzusteremtő vitákra.
Mindkét oldalról javaslatokkal egészítették ki a polgármesteri programot. Például: legyen a városnak EU-integrációs stratégiája, sportlétesítmény-fejlesztési terve; az egyéni képviselői körzetek igényeit, elképzeléseit hangolják össze az átfogó programokkal, és sürgették a parlagfűveszély elleni szervezett fellépést.
Módosítva a szervezeti és működési szabályzatot, titkos szavazással az eddigi egy helyett két főállású és egy társadalmi alpolgármesternek szavaztak bizalmat a testület tagjai.
Ez utóbbi tisztségekből nem jutott a kormánypárti ellenzéknek, viszont a bizottságokban a számarányukat meghaladó mértékben kaptak helyet, vezető funkciót.
MTI - fidesz.hu
2002. október 31.