Elfogadták az új francia bevándorlási törvény végső olvasatát
A francia parlament végső olvasatban elfogadta pénteken a családegyesítés hagyományán nyugvó francia bevándorlási politikával szakító új bevándorlási törvényt.
Dátum: 2006-07-01 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:39.252427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A törvény végső olvasatban történő elfogadását heves vita előzte meg Franciaországban a jelenleg tartózkodási engedéllyel nem rendelkező, de beiskolázott 800 külföldi gyermeknek és szüleiknek kiutasítási eljárásáról. A kormány nevében Christian Estrosi, a belügyminiszter mellé rendelt, a helyi közösségek ügyeiért felelős miniszter biztosított arról, hogy nem indítanak "hajtóvadászatot" a gyermekek után. Nicolas Sarkozy belügyminiszter javaslata alapján az új törvény az "elszenvedett" bevándorlás, azaz a családegyesítéssel Franciaországba érkezők szigorúbb ellenőrzése mellett a "választott" migrációt, a jelenleg a bevándorlók alig hat százalékát jelentő, képzett munkaerőt fogja előnyökben részesíteni a francia munkaerőpiac befogadóképességének és igényének függvényében. A jogszabály, amelyet a kormányzó jobboldali Unió az Elnöki Többségért (UMP) és a centristák egy része támogatott, megnehezíti a vegyes házasságokat és a családegyesítést, ez utóbbit anyagi források, munkahely és lakás meglétéhez köti.
MTI - fidesz.hu