Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington készül a Castro utáni korszakra

Az Egyesült Államoknak gyorsan kell cselekednie, hogy támogasson egy átmeneti kormányt Kubában, amikor Fidel Castro elnök kormányzása véget ér, és heteken belül tanácsadókat kell küldenie a szigetországba - áll az amerikai kormányzat ajánlásokat megfogalmazó jelentésében.


Dátum: 2006-07-01 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:42.261299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A George Bush elnök által megrendelt és hivatalosan a jövő hét közepén nyilvánosságra kerülő jelentésben a Condoleezza Rice külügy- és (a kubai származású) Carlos Gutierrez kereskedelmi miniszter vezette bizottság azt javasolta, hogy Washington növelje a kubai belső ellenzék anyagi támogatását, valamint tegyen olyan intézkedéseket, amelyek megerősítik a Kubát sújtó embargót. A testület a következő két évre 80 millió dollárral új amerikai demokrácia alap létrehozását kezdeményezi Castro belső ellenzékének megerősítése végett, ezt követően pedig évenként húszmillió dolláros emelést irányoz elő. A dokumentum szerint a külföldön élő kubaiak kulcsfontosság szerepet játszhatnak az átmeneti időszakban. Meg kell kettőzniük arra irányuló erőfeszítéseiket, hogy segítsék a megbékélést a szigetországon belül és kívül, már el kell kezdeniük az átmeneti kormánynak nyújtandó támogatás előkészítését és megszervezését.

A jelentés tartalmaz titkosított mellékletet, ez azokat az intézkedéseket sorolja fel, amelyek Castro hatalmának aláásására irányulnak. Ricardo Alarcón, a kubai parlament elnöke azt mondta, hogy kormányát éppen a titkos rész nyugtalanítja. Az évtizedeken át

a kubai-amerikai kapcsolatokért felelős politikus szerint az a legfontosabb, hogy Washington beismerte, titkos terve van egy külföldi kormány megbuktatására. "Mi az ördögöt tartalmazhat a titkos rész, ha a nyilvános rész a nemzetközi jogot minden értelemben sérti?" - kérdezte Alarcón, aki szerint csak olyasmi képzelhető el, mint terrorizmus, háború, gyilkosság, "olyan dolgok, amelyeket nyilvánosan nem lehet kimondani".

Washingtonnak már évek óta vannak tervei a Castro-korszakot követő átmeneti időszakra, de úgy tűnik, hogy elsősorban a kubai vezető halála után jöhet el ez az idő. A 80. életévét augusztusban betöltő Castro semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarna mondani, és öccsét, Raúl Castrót jelölte ki utódjául. Phil Peters, a Lexington Institute virginiai székhelyű biztonságpolitikai kutatóműhely Kuba-szakértője szerint az idei jelentés hangneme mérsékeltebb mint a 2004-esé, és az világlik ki belőle, hogy Havanna akkor számíthat amerikai támogatásra, ha azt kéri, nem erőltetik rá. Emellett a Kuba támogatását szigorúan tiltó amerikai törvények miatt időre lesz szükség ahhoz, hogy Washington segítséget tudjon nyújtani.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek