Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

AI: Izrael háborús bűncselekményeket követ el Gázában

A gázai polgári lakosság ingatlanai és infrastrukturális létesítményei elleni szándékos izraeli támadások sértik a nemzetközi emberiességi törvényeket és háborús bűncselekménnyel érnek fel - áll az Amnesty International (AI) Londonban kiadott közleményében.


Dátum: 2006-07-01 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:44.782461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A világ legnagyobb emberi jogi szervezete szerint Izraelnek sürgősen ki kell javítania az általa okozott károkat, és saját költségén helyre kell állítania a palesztin lakosság áram- és vízellátását az érintett területeken. Megszálló hatalomként Izraelt nemzetközi törvények kötelezik a palesztin népesség alapvető emberi jogainak szavatolására - áll a közleményben. Az AI szerint az egyetlen gázai áramtermelő erőmű, valamint a vízhálózat, a hidak, az utak és egyéb infrastrukturális létesítmények szándékos lerombolása a negyedik genfi konvenció megsértése, és jelentős, hosszú távú humanitárius következményekkel jár a gázai övezet 1,5 millió lakójára.

A negyedik genfi konvenció tiltja a köz- és magántulajdon katonailag szükségtelen pusztítását és polgári célpontok szándékos támadását, és kötelezi az aláíró országokat az ilyen háborús bűncselekmények elkövetőinek felkutatására és törvény elé idézésére - áll az Amnesty által a közleményhez fűzött ismertetőben.

Az AI szerint Gázában sokfele szünetel az áramszolgáltatás, és sok helyen a vízszolgáltatás is megszakadt, vagy éppen az áramhiány miatt, vagy azért, mert a hidak és utak bombázása megsemmisítette a vízvezetékeket is. Az izraeli tüzérségi és légitámadások által okozott károk kijavítása hónapokat vesz igénybe, és ha nem történnek azonnali alternatív intézkedések a víz- és az áramszolgáltatás helyreállítására, annak súlyos egészségügyi következményei lehetnek a palesztin lakosság körében - áll az emberi jogi csoport állásfoglalásában.

Az Amnesty International ugyanakkor felszólította Gilad Salit izraeli katona elrablóit is arra, hogy foglyukat haladéktalanul és sértetlenül engedjék szabadon.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek