Igazságosság helyett hazugság
Igazságosság helyett hazugság, ez a második Gyurcsány-kormány mérlege - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó szombati sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-07-01 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:46.285487, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ma Gyurcsány Ferencnek újabb őszinteségi szerepjátéka volt, amelynek során az igazságosságról beszélt" - reagált Pelczné Gáll Ildikó a miniszterelnök mai bejelentéseire. Hozzátette, hogy a kormányfő kevés konkrétumot említett. A politikus aláhúzta, hogy a Gyurcsány-kormány megszorítócsomagja miatt az emberek egyre rosszabbul fognak élni. A Fidesz alenöke elmondta, hogy a mai napon a miniszterelnök nem beszélt a megszorítások hatásairól, és arról sem, hogy meddig fog tartani és miért történt mindez.
"Igazságos-e, amikor a kampányban egy párt, az MSZP arról beszél, hogy nem lesz tandíj, majd amikor hatalmon marad, akkor kiderül, hogy mégis bevezetik?" - tette fel a kérdést a képviselő. A Pelczné Gáll Ildikó megemlítette, hogy a kormány tervei szerint mindenki fizetni fog - még a szegény is - és várhatóan a tandíj összege esetenként magasabb lesz, mint egyes gazdagabb európai országokban. "Szerintünk ez nem igazságos, és nem is tisztességes" - tette hozzá. A képviselő kitért az adóemelések kérdésére is. Emlékeztetett, a kampányban a kormánypártok az adók mérséklésről beszéltek. Most kiderült adót emelnek, új adónemeket vezetnek be, és a mindennapi megélhetést érintő alsó áfakulcsot is emelik. A politikus leszögezte, hogy hazugságnak hívják azt, amikor két hónappal ezelőtt mást mondanak a hatalmon maradás érdekében, mint amit két hónappal később cselekszenek.
Emlékeztetett, a kampányban az ellenzék gyakran elmondta, hogy az MSZP és az SZDSZ fizetőssé akarja tenni az egészségügyet, ám a kormánypártok hazugnak nevezték azokat, akik ezt állították. Pelczné Gáll Ildikó hangsúlyozta, a kérdés most már nem az, hogy fizetős lesz-e az egészségügy, hanem az, hogy kinek mennyit kell majd fizetnie. "Hol itt az igazságosság?" - kérdezte. "Ez az igazságosság azonban nem a magyar emberek igazságossága. Ez az igazságosság, amiről ma a miniszterelnök beszélt, a gyurcsányi igazságosság" - szögezte le.
Az ingatlanadóval kapcsolatos kormánypárti javaslatra vonatkozóan Pelczné Gáll Ildikó leszögezte, hogy a Fidesz elutasít minden adóemelést, és minden új adónem bevezetését.
fidesz.hu