Folytatódó összecsapások a Gázai övezetben
A Hamász miliaistái rakétagránátokkal eltaláltak egy izraeli harckocsit a Gázai övezetben szombaton - közölte a kormányon lévő palesztin szervezet. Izraeli részről azt közölték, hogy palesztin fegyveresek egyRPG-7-es típusú aknavetővel lőttek egy izraeli földgyalura.
Dátum: 2006-07-01 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:47.917599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az összecsapások szombat délután is folytatódtak a szemben álló felek között, de esetleges áldozatokról nem érkezett hír. Az izraeli haderő a héten kezdett műveletet a Gázai övezet ellen, Ciszjordániában pedig Hamász-polivikusokat vettek őrizetbe. A konfliktus annak nyomán robbant ki, hogy egy palesztin kommandó majd egy hete elrabolt egy izraeli tizedest, és az izraeli hadsereg, miután kimerültek a tárgyalási lehetőségek, behatolt az övezetbe, hogy kiszabadítsa a fiatalembert. Gilad Salit tizedes megsebesült ugyan, de életben van, és orvosi ellátást is kapott. Továbbra sem tudni, hogy hol tartják fogva. Az incidens körüli válság miatt ismét mélypontra jutottak az izraeli-palesztin kapcsolatok. A foglyul ejtett tizedesért cserébe három fegyveres palesztin csoport legutóbb ezer fogoly szabadon bocsátását, valamint a Gázai övezetben indított katonai művelet leállítását követelte Izraeltől. Az Ezzedín al-Kasszám Brigádok (a Hamász katonai szárnya), a Népi Ellenállási Bizottságok, valamint az Iszlám Hadsereg péntek éjjel közleményében megismételte, hogy követeli Izraeltől a bebörtönzött nők, kiskorúak, idős, beteg foglyok és a palesztin vezetők elengedését, cserébe pedig információkat ad az elrabolt katonáról.
A palesztinok követelését szombaton elvetette Izrael. Mark Regev külügyi szóvivő emlékeztetett rá: Ehud Olmert izraeli kormányfő már többször leszögezte, hogy nem bocsátkozik alkudozásokba. A gázai-egyiptomi határon eközben mintegy 4 ezer palesztin várakozik arra, hogy a harcok elültével hazatérhessen az övezetben lévő otthonába.
George Bush amerikai elnök szerint kulcskérdés a palesztin fegyveresek által foglyul ejtett izraeli katona elengedése a gázai válság megoldásában - jelezte a Fehér Ház szombaton Bush elnök. Erdogan török kormányfővel szombaton folytatott telefonbeszélgetést a Gázai övezetben kialakult feszültségről, s az ankarai vezető által kezdeményezett eszmecseréről számolt be Frederick Jones, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője. Közlése szerint Bush azt mondta a török kormányfőnek, hogy az elsődleges célnak az izraeli katona kiszabadulását kell tekinteni, ami "a válság lezárásának kulcsa".
Előre kitervelt katonai támadás megindításával vádolták a palesztinok Izraelt az ENSZ Biztonsági Tanácsának pénteken tartott rendkívüli ülésén, amelyen Izrael azzal vágott vissza, hogy a Gázai övezet a Hamász vezetésű palesztin kormány által aktívan támogatott terrorista bázissá vált. Az arab országok nevében Katar kérte a Biztonsági Tanács összehívását, hogy a testület utasítsa Izraelt a Gázai övezet ellen indított támadás leállítására. A palesztin fél azonban hasztalan szólította fel az ENSZ vezető szervét arra, hogy határozatban ítélje el az izraeli katonai beavatkozást. Az EU soros elnökségét betöltő Finnország miniszterelnöke, Matti Vanhanen úgy, hogy Izraelnek szabadon kell engednie az őrizetbe vett több tucatnyi palesztin tisztségviselőt és a palesztinoknak is el kell engedniük az elfogott izraeli katonát.
Az Amnesty International az összecsapásokkal kapcsolatban Londonban szombaton kiadott közleményében úgy vélte: a gázai polgári lakosság ingatlanai és infrastrukturális létesítményei elleni szándékos izraeli támadások sértik a nemzetközi emberiességi törvényeket és háborús bűncselekménnyel érnek fel. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete szerint Izraelnek sürgősen helyre kell hoznia az általa okozott károkat, és saját költségén helyre kell állítania a palesztin lakosság áram- és vízellátását az érintett területeken. Megszálló hatalomként Izraelt nemzetközi törvények kötelezik a palesztin népesség alapvető emberi jogainak szavatolására - áll a közleményben.
MTI - fidesz.hu