Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Simicskó István: nincs mit a szemünkre vetni

Simicskó István szerint "térben és időben eltévedt" az az újságíró, aki a Foreign Affairs című amerikai lapban az előző kormány antiszemitizmusáról, illetve arról ír, hogy az Orbán-kabinet idején Magyarország nem megfelelően teljesítette NATO-vállalásait.


Dátum: 2002-10-31 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:24.058982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikus, a polgári kormány nemzetbiztonsági politikai államtitkára csütörtökön az ügy kapcsán úgy vélekedett, hogy az amerikai újságíró valótlanságokat állít.

Megdöbbentőnek nevezte, hogy a cikk írója Magyarország NATO-vállalásainak témájától egy merész ívet követve az Orbán-kormány kapcsán eljutott az antiszemitizmus vádjáig. Leszögezte: minden alapot nélkülöz, hogy az Orbán-kabinetnek bármi köze lett volna az antiszemitizmushoz, illetve, hogy ez a jelenség működése idején felerősödött volna. A politikus utalt arra, az előző ciklusban komoly törekvések történtek azért, hogy az antiszemitizmus háttérbe szoruljon.

Simicskó István az ország NATO-kötelezettségeivel és a balkáni szerepvállalással kapcsolatos kritikára reagálva hangsúlyozta, hogy Magyarország csatlakozása idején zajlott a délszláv válság, így legalább akkora érdeke fűződött a katonai szervezetnek az ország integrációjához, mint Magyarországnak a NATO-hoz.

- A tagfelvétel tehát kölcsönös érdekek és előnyök alapján történt - tette hozzá, Magyarországnak a délszláv konfliktusban történt szerepvállalását példaértékűnek minősítve. Utalt arra, hogy erről minden NATO katonai vezető is igen pozitívan nyilatkozott. Mint mondta, ezért is érthetetlen a cikk megjelenése.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország a koszovói válság időszakában is igen gyorsan össze tudott állítani egy 350 fős katonai kontingenst. Kitért arra is, hogy Magyarország például Afganisztánba is felajánlott egy 40 fős egészségügyi alakulatot, amelyre viszont a NATO nem tartott igényt.

- Mindenhol megtettük a magunk felajánlását, és a világ számos pontján több mint ezer magyar katona teljesít szolgálatot a béke megőrzése érdekében. Azt hiszem, nincs mit a szemünkre vetni - szögezte le végül Simicskó István.

"Nem vezetünk a NATO-ban bizonyítványt a szövetségesekről" - mondta csütörtökön Yves Brodeur, a NATO-főtitkár szóvivője a Foreign Affairs amerikai folyóirat legújabb számában a magyar tagság utóbbi éveit bíráló cikkéről.

A szóvivő nem látta még a cikket, nem ismeri a szerzőjét sem, de - mint mondta - annyi bizonyos, hogy az illető csak a saját nézeteit fejthette ki.

Brodeur elvként leszögezte: - Mint az közismert, a NATO-ban nincs ilyen minősítő eljárás vagy mechanizmus. A dolog így számomra értelmezhetetlen. Mi nem kommentáljuk soha a nyilvánosság előtt a szövetségesek teljesítményét. Ez nemcsak Magyarországra vonatkozik, hanem a többi szövetségesre is. Nem lenne valami gyümölcsöző gyakorlat. A szövetségesek együtt - ez az alapelv. Együtt értékeljük a szövetség teljesítményét, azt, hogy hogyan mennek a dolgok, hogyan teljesítjük különböző kötelezettségeinket, megbízatásainkat, amelyeket vállaltunk. A szövetségesek ennek tükrében döntik el, hogy a műveleteink sikeresen haladnak-e vagy sem. De nem vitatkozgatnak és nem latolgatják az egyes szövetségesek értékét. Azt gondolom, ilyesmivel nem érdemes foglalkozni, nem érdemes erre vesztegetni az időt. Foglalkozni az igazi kérdésekkel kell, mint például azzal, hogyan tehetnénk jobbá a szövetséget.

- A NATO-ban nincs olyan tisztviselő, akinek az lenne a dolga, hogy figyelje az egyes szövetséges országok aktáit. A NATO-ban minden szövetséges egyenlő. Itt nincs egy külön Magyarországgal, aztán Csehországgal vagy éppen az Egyesült Államokkal foglalkozó iroda. Nem így működik a dolog. Nem osztogatunk bizonyítványt senkinek - hangsúlyozta a NATO főtitkárának, George Robertsonnak a szóvivője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek