Etiópiai katonák behatoltak Szomáliába
Száz etiópiai katona lépte át szombaton a szomáliai határt feltehetően azért, hogy segítséget nyújtsanak az elgyengült helyi kormánynak az országot uraló iszlámista milícíák ellen.
Dátum: 2006-07-01 19:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:50.068519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szemtanúk beszámolója szerint a katonák Beld-Hawo városánál nyolc katonai járművel léptek szomáliai területre. Azt kérték a település lakóitól, hogy legyenek nyugodtak, nem kell félniük tőlük. Etiópiai illetékesek egyelőre nem nyilatkoztak az etiópiai katonák érkezéséről. Egy hónapja kudarcba fulladtak a tárgyalások a szomáliai kormány és az iszlám milíciák között, amelyek több jelentős hadisikert is elkönyvelhettek az utóbbi hetekben: hosszú harcok után elfoglalták a fővárost és az ellenséges katonai szövetség számos volt parancsnoka felcsapott zászlaik alá. Növekvő hatalmuk azonban felerősíti azokat a félelmeket, hogy az Afrika szarván elterülő ország az afganisztáni tálibok útját követve az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat kezére kerülhet. Az iszlámista milíciák szerint eddig összesen 300 etiópiai katona érkezett Szomáliába.
MTI - fidesz.hu