Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A NASA elhalasztotta a Discovery indítását

A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) 24 órával elhalasztotta a Discovery szombatra tervezett indítását.


Dátum: 2006-07-02 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59468
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:50.683488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Cap Canaveral-i Kennedy űrközpont felett felhős időjárás uralkodik, rosszak a látási viszonyok. "Töröltük a mára tervezett indítást" - közölte Bruce Buckingham, az űrközpont szóvivője. Hozzátette, hogy a következő indítási kísérletre vasárnap kerül sor, helyi idő szerint 15 óra 26 perckor (közép-európai idő szerint 21 óra 26 perckor). Az űrrepülőgép fedélzeti nyílását lezárták szombat este, közép-európai idő szerint 21 órakor, miután a héttagú legénység felszállt az űrsiklóra és elhelyezkedett a fedélzeten. A mérnökök ezt követően megkezdték annak ellenőrzését, hogy légmentesen lezárták-e a kabint, valamint letöltik a repülésirányítási adatokat a mentőrendszerbe. A Discovery indítását közép-európai idő szerint 21 óra 48 percre tervezték, az indításra összesen tíz perc állt rendelkezésre. A Columbia űrrepülőgép 2003-ban bekövetkezett tragédiája óta második alkalommal indult volna amerikai űrsikló a világűrbe.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek