Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Betöltetlen állások Németországban

Jelenleg mintegy 240 ezer álláshely betöltetlen a német fém- és elektronikai iparban - jelentette ki az ágazati munkaadók szövetsége, a Gesamtmetall ügyvezető igazgatója a Bild am Sonntagnak a hétvégén.


Dátum: 2006-07-02 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:55.762774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Heike Maria Kunstmann szerint ennek a munkaközvetítő irodáknál csak mintegy harmadát - 83 ezer üres munkahelyet - tartják nyilván. A betöltetlen állások száma az ágazatban évek óta nem volt ilyen magas, és a tavalyi júniusinál 63 százalékkal több. Jelenleg különösen gépipari mérnökökre, technikusokra, épület- és berendezés-gépészekre, műszerészekre, valamint hegesztőkre lenne szükség.

Németországban júniusban lassult a munkanélküliség csökkenése: 138 ezerrel, 4,397 millióra fogyatkozott a munkanélküliek száma, a munkanélküliség aránya 10,5 százalékra csökkent a májusi 10,8 százalékról. Júniusban a kínált állások száma 25 ezerrel 531 ezerre nőtt, a májusi, 21 ezres szaporulat után. Májusban 255 ezerrel 4,535 millióra csökkent a munkanélküliek száma, a munkanélküliség aránya 10,8 százalékra mérséklődött az áprilisi 11,5 százalékról. Tavaly februárban még a második világháború utáni rekordon - egyes számítások szerint az 1930-as évek eleje óta nem látott szinten - volt a munkanélküliek száma, 5,216 millió állástalant tartottak nyilván, az arány 12,6 százalékos volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek