Felértékelődik a jüan
A kínai jüan évente 2-8 százalékkal értékelődik fel a következő öt évben - állítja egy, a kínai sajtóban megjelent tanulmány, amelyet a Renmin egyetem készített. Így a piac fokozatosan elvégzi azt a mértékű felértékelést, amit a hivatalos pénzügyi politika egyelőre nem tesz meg.
Dátum: 2006-07-02 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:56.906081, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tanulmány egyúttal úgy véli, hogy az idén Kínában kétszámjegyű - mintegy 10 százalékos - lesz a gazdasági növekedés. Az első negyedben 10,2 százalékkal bővül a kínai hazai össztermék, az egy évvel korábbihoz képest. Pénteken a jüan 7,9943-as dollárárfolyamon zárt, ezzel már egymást követő második napja döntve meg ismét az egy évvel ezelőtti 2,1 százalékos hivatalos felértékelés utáni mindenkori árfolyamrekordokat. A kínai jegybank május végén megerősítette, hogy elszánt a devizapiac reformjának elmélyítésére, ezzel is rugalmasabbá teendő a jüant, miközben megtartja a kínai valuta alapvető stabilitását. Az idei esztendő első negyedévi pénzügypolitikájáról közölt jelentésében a People's Bank of China megfogalmazta: innovatív lépések megtételével hozza majd egyensúlyba a kínai fizetési mérleg többletét, és tovább lép a jüan konvertibilitása megteremtése felé.
Május közepén - a jüan fokozatos piaci felértékelődése nyomán - 8 jüan alá süllyedt a kínai valuta dollárhoz viszonyított árfolyama, az év eleje óta lassan, fokozatosan erősödik a jüan a dollárhoz képest, Viszonyításképp: február végén Pekingben záráskor még 8,0369 jüant adtak egy dollárért. Egy éve, tavaly júliusban, a rögzített árfolyam megszüntetésekor 8,11 jüan/dolláros árfolyamot állapítottak meg. A Barclay's Capital, a City egyik legnagyobb olyan háza, amely rendszeresen közöl olajpiaci és ezzel összefüggő globális makroelemzéseket, legújabb összeállításában azt írta: térségi elemző csoportja az eddigi 9,4 százalékról 10,0 százalékra emelte a kínai gazdaság növekedésére adott, 2006-ra szóló előrejelzését, és a jövő évi prognózist még nagyobb mértékben, 8,9 százalékról 9,6 százalékra módosította. A cég arra számít, hogy a 2008-as kínai GDP-növekedés is a jövőre várthoz hasonló ütemű lesz.
MTI - fidesz.hu