Oroszország növelné az atomenergia arányát
Oroszország 2020-ig mintegy 24 százalékra akarja növelni az atomenergia részarányát az energiatermelésben a jelenlegi 16 százalékról - jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség az orosz energiaügyi és ipari miniszterre hivatkozva.
Dátum: 2006-07-02 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:59.261800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jövőre már újabb atomerőmű építését kezdik meg, amelyet 2011-ben, vagy 2012-ben helyeznek üzembe. Az atomprogram keretében kiemelt fontosságú lesz, hogy a leningrádi atomerőműbe új reaktort építsenek, és volgodonsZki erőmű és Tver atomerőműve is új reaktorokkal gazdagodjanak. Oroszország civil atomtevékenységét egyetlen szervezetbe, Atompromba kívánja összpontosítani. Az Atomprom saját területén a Gazpromhoz hasonló monopóliumként lépne fel, célja, hogy erősítse Oroszország helyzetét a világ civil nukleáris iparában - jelentette be az orosz állami atomenergia-hatóság vezetője. Az Atomprom az orosz atomenergia-termelést, urándúsítást, valamint a nukleáris termékek előállítását és exportját fogná át és ellenőrizné. Jelenleg Oroszországban több kis, állami ellenőrzésű cég tevékenykedik a nukleáris iparban. Putyin elnök a nukleáris energia növekvő szerepét szorgalmazza az orosz energiajövő fenntarthatóságának biztosítására.
Jelenleg ötévenként 1 gigawattnyi új nukleáris energiatermelő kapacitás keletkezik Oroszországban. A Szovjetunió idején évente 3 gigawatt új nukleáris kapacitást építettek. Ezért - vélekedett - a nukleáris energiaiparnak lendületet kell adni. Putyin egyúttal kijelentette, hogy országa kész a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzése mellett nukleáris üzemanyaggal kapcsolatos szolgáltatásokat, urándúsítást végző nemzetközi központot építeni.
MTI - fidesz.hu