Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Havasék lánya büfézik

Május 24-én kapta meg az építési engedélyt Havas Henrik lányának az érdekeltsége arra, hogy egy műemléki védelem alatt álló területen, a Lánchíd pesti hídfőjénél fölhúzza a terasszal kibővített kávézóját.


Dátum: 2006-07-03 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:04.180855, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Duna-parti látképet elcsúfító Fesztivál Kávézó már tavaly nyáron is működött ideiglenes jelleggel. Az üzemeltető Harang Kft. a nyilvános cégadatok tanúsága szerint Majorné Havas Nikolettának, illetve férjének, Major Rolandnak az érdekeltségébe tartozik. A cég egyik bejelentett telephelye egybeesik a Havas Henrikhez köthető Budapest Média Intézet (BMI) kispesti címével. Az Index információi szerint Havas Nikoletta korábban éppen a BMI-n működtetett büfét.

Az építési engedélyt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal fővárosi irodája adta ki egy hónapja. Kérdésünkre, miért adtak engedélyt a világörökség részét képező Duna-parton egy ilyen fából készült bódé fölállítására, az irodát vezető Boór Judit azt válaszolta: az épület nem néz ki rosszabbul, mint bármilyen hasonló, idényjellegű épület a Citadellánál, a Váci utcában vagy a budai Várban. Az irodavezető tájékoztatása szerint az ÁNTSZ, a tűzoltóság, a fővárosi önkormányzat környezetvédelmi bizottsága és a Fővárosi Közlekedési Felügyelet is hozzájárulását adta a tervekhez, így az örökségvédelmi hivatalnak már csak azt kell ellenőrizni, hogy az épület valóban a tervek szerint készül el.

Havas Henrik a Színes Bulvár Lapnak azt nyilatkozta: "harminckét éves a lányom, nem foglalkozom a dolgaival", Havas Nikoletta még ennyit sem mondott az ügyről.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek