Lejtmenetben a kormány népszerűsége
Valamennyi kormánypárti politikus veszített népszerűségéből június folyamán. A legnagyobb pontszámesést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök könyvelhette el, akinek múlt havi 56 pontja ezúttal 48-ra csökkent. Nincs olyan kormányzati politikus az első húszban, akinek emelkedett volna szimpátiaindexe.
Dátum: 2006-07-03 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:09.446948, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Minden kormánypárti politikus veszített a népszerűségéből az elmúlt hónapban. A legnagyobb pontszámesést Gyurcsány Ferenc könyvelheti el, akinek múlt havi 56 pontja ezúttal 48-ra csökkent. Gyurcsány helyezését ugyanakkor kedvezően érintette, hogy ezúttal minden élcsoportban lévő politikus pontszáma csökkent - derül ki a Szonda Ipsos júniusi népszerűségi listájából.
Gyurcsány megítélésének romlása mögött kevésbé a politikai szimpátiák, sokkal inkább társadalmi-demográfiai tényezők húzódnak. A Szonda Ipsos az átlagosnál nagyobb, 10 pontot meghaladó csökkenést regisztrált az aktív dolgozók, a nyugdíjas éveik előtt járók, az alapfokú és szakmunkás képzettségűek, valamint a kisebb-közepes városokban élők körében.
A Fidesz és a KDNP politikusainak rokonszenvindexei 1-2 pontot emelkedtek. Orbán Viktor 5 helyet lépett előre a népszerűségi listán, jelenleg a 7. pozíció az övé.
A kormányfő és a pénzügyminiszter még így is jobban járt, mint az 1995-ös Bokros csomag után Horn Gyula és Bokros Lajos: akkor a miniszterelnök 11, pénzügyminisztere 8 pontot veszített a népszerűségétből.
MNO - fidesz.hu