Magyar-osztrák nyári egyetemi kurzus kezdődött
Magyar-osztrák nyári egyetemi kurzus kezdődött hétfőn Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskola Uralisztikai Tanszékének és a Bécsi Egyetem Európai Összehasonlító Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének szervezésében - tájékoztatott Csire Márta, a nyári egyetem vezetője.
Dátum: 2006-07-03 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:12.439493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az úgynevezett tandem kurzuson 24 osztrák hallgató és 24 magyar hallgató vesz részt, akik a napi négyórás intenzív magyar és német nyelvi képzés mellett osztrák, illetve magyar kultúrtörténeti témájú előadásokat hallgatnak, közös kirándulásokon, filmvetítéseken, sport- és szabadidős programokon vesznek részt" - közölte.
Hozzátette: a magyar-osztrák nyári egyetem tizedik éve működik, az első években Keszthely, majd Szeged, három éve pedig Szombathely ad otthont a rendezvénynek. A szervezés költségeit az Osztrák-Magyar Akció Alapítvány biztosítja. A nyári egyetem programja július 21-ig tart.
MTI - fidesz.hu