Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támogatás a salakbetonos házak újjáépítésére

Újabb, ezúttal 854,2 millió forint támogatást szavazott meg keddi ülésén a kormány a Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében martinsalakos betonnal alapozott, s a felhasznált anyag rossz minősége miatt mostanra károsodott házak szakértői felmérésére, tervezésre, kisebb munkálatokra - jelentette be Egerben megtartott sajtótájékoztatóján Horváth László, a helyreállítás kormánymegbízottja, az észak-hevesi térség fideszes országgyűlési képviselője.


Dátum: 2002-02-19 19:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:03.686392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztetett rá, hogy a parlament a 2001. és a 2002. évre már jóváhagyott a helyreállítás finanszírozására 1,8 milliárd forintot, vagyis az állami támogatás összege immár meghaladja a 2,5 milliárd forintot. Ugyanakkor az összesen mintegy ezer épület helyreállításának, illetve újjáépítésének együttes költsége a becslések szerint 8-10 milliárd forintot tesz ki.

A határozat további elemeit ismertetve Horváth László elmondta, hogy a kormány január 15-i hatállyal lezárta a kárbejelentések határidejét, egyben rendelkezett a helyreállításhoz, illetve új lakás vásárlásához felvehető állami támogatás személyijövedelemadó-mentességéről.

A kormánymegbízott a sajtótájékoztatón közölte, hogy ez idáig 901 épületnek zárult le a szakértői vizsgálata és további 160-180 családi ház állapotfelmérése van hátra. A vizsgálatok során 804 lakóházról derült ki, hogy martinsalakot alkalmaztak az építésénél. Ezek közül 97 mára életveszélyessé vált, 385 súlyosan sérült, 143-ban kisebb károk keletkeztek; a 179 egyelőre épségben lévő ház állapotának alakulását folyamatosan figyelik.

Horváth László hangsúlyozta, hogy a kormány az üggyel kapcsolatban megalkotott első, 2001 júliusi határozata alapján a helyreállítás szeptemberben megkezdődött; a 97 életveszélyessé vált épület közül 87 bontása befejeződött.

A 97-ből 95 család számára száz százalékos támogatást nyújt az állam a régivel megegyező méretű új ház építéséhez, vagy azonos értékben használt lakás vásárlásához; két esetben kizáró ok volt, hogy a károsodott épületre nem volt építési engedély.

A tervek szerint márciusban és áprilisban valamennyi új épületet átadják, a helyreállítás további ütemezéséről és finanszírozásáról szóló javaslat pedig a szakértői vizsgálatok teljes befejezése után, legkésőbb június 30-ig készül el - mondta el a kormánymegbízott.

Kapcsolódó elemek