Schmitt Pál kampányköltségei
Schmitt Pál független főpolgármester-jelölt kampánya lebonyolítása során 96,8 millió forint bevételt és ugyanennyi kiadást könyvelt el. Erről az érintett kabinetfőnöke, Szabó László tájékoztatta az MTI-t.
Dátum: 2002-11-01 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5434
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:27.087762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint kitért rá, Schmitt Pál azért hozza nyilvánosságra kampánya költségeit, mivel a választási időszak megkezdésekor ígéretet tett erre. Az ismertetés szerint a támogatói telefonvonal és az sms-ek 4,8 millió forint bevételt és a támogatók anyagi felajánlásai 90 millió forintot tettek ki, míg a pólók ellenértékeként felajánlott támogatás 2 millió forint bevételt hozott.
Schmitt Pál a kampánya során 60 millió forintot költött köztéri, televíziós, rádiós hirdetőfelületek bérletére, valamint szórólapokra. A hirdetések gyártási költsége 19 millió forint volt. A támogatói koncert és egyéb rendezvények lebonyolítása 15 millió forintba kerültek, míg az Összefogás Budapestért Támogatói Központ működése 2,8 millió forintot emésztett fel.
MTI - fidesz.hu