Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A cseheknek sikerül: többlet a költségvetésben

Az idei első hat hónapot 7,64 milliárd koronás (344,1 millió euró) többlettel zárta a cseh költségvetés. A pénzügyminisztérium hétfői közleménye szerint a bevételek468,82 milliárd koronát, a kiadások 461,18 milliárd koronát tettek ki.


Dátum: 2006-07-03 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:22.995828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cseh központi költségvetés hiánya tavaly 56,4 milliárd korona volt a tervezett, 83,6 milliárd korona helyett. Az idei költségvetést 74,4 milliárd koronás hiánnyal hagyták jóvá. A cseh kormány az idén körülbelül 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányra számít, mondta a cseh pénzügyminiszter még januárban. A cseh kormány az idei első negyedévről ismét rekord ütemű, 8,2 százalékos GDP-növekedést becsült májusban. A tavalyi utolsó negyedévben 6,9 százalékkal volt nagyobb a cseh hazai össztermék az egy évvel azelőttinél, az volt az addigi legnagyobb negyedéves ütem Csehországban. A cseh gazdaság a tavalyi harmadik negyedévben 4,9 százalékkal teljesített többet, mint a 2004 harmadik negyedében. A második negyedévben a cseh GDP 5,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A tavalyi első negyedévben Csehország gazdasága 5,0 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest. Reálértékben 6 százalékkal nőtt tavaly Csehországban a hazai össztermék (GDP), nominálértékben 2,931 billió cseh koronára. A rendszerváltás óta ez a legjobb eredmény. 2004-ben 4,7 százalékkal, 2003-ban 3,2 százalékkal, 2002-ben 1,5 százalékkal, 2001-ben 2,6 százalékkal, 2000-ben 3,9 százalékkal gyarapodott a cseh GDP.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek