A települések sem ismerhették meg az igazság "minden részletét"
Az önkormányzatok egy fillérrel sem számíthatnak több állami támogatásra, mint eddig, az uniós forrásokhoz szükséges önrészt pedig saját maguknak kell előteremteniük - mutatott rá Tasó László a belügyminiszterhez intézett interpellációjában.
Dátum: 2006-07-03 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:23.644361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tasó László fideszes országgyűlési képviselő arra a választási kampányban elhangzott ígéretre emlékeztetett, miszerint ha újból MSZP-SZDSZ-kormány alakul "soha nem látott mértékű fejlesztések indulnak el Magyarországon".
Hiányolta: a kormányzat nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy az önkormányzatok az európai uniós támogatások lehívásához szükséges önrészt képesek legyenek előteremteni.
Tasó László ezzel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége gyűlésén elhangzott kijelentését idézte, mely szerint az önkormányzatok egy fillérrel sem számíthatnak több állami támogatásra mint eddig, az uniós forrásokhoz szükséges önrészt pedig - a legrászorultabbak kivételével - a települési önkormányzatoknak kell kigazdálkodniuk.
Tasó szerint ez különösen hátrányosan érinti az önkormányzatokat, amelyeknek egyharmada önhibáján kívül hátrányos helyzetű, és amelyek többsége a drasztikusan emelkedő energiaszámlákat sem képes fizetni.
De hogyan is várhattunk volna mást egy olyan embertől, aki bátran kijelenti, hogy a hétköznapi és a politikai erkölcs között különbség van, és aki azt mondja, nem hazudott a kampányban, csak nem bontotta ki az igazság minden részletét? - kérdezte.
Tasó László ezt követően azt tudakolta a minisztertől, igaz-e, hogy az önkormányzatok az idei támogatásokhoz képest egy fillérrel sem számíthatnak többre a következő évben.
Arra is kíváncsi volt, mit kell azalatt érteni, hogy csak a legrászorultabb önkormányzatok kaphatnak állami támogatást, illetve, hogy a kormány mennyiben viseli majd annak a felelősségét, ha az önkormányzatok önrész híján elesnek az uniós támogatásoktól:
Lamperth Mónika belügyminiszter elismerte: Magyarország érdeke, hogy az önkormányzatok a fejlődési lehetőséget biztosító pályázatokon jól szerepeljenek.
Tasó László nem fogadta el a belügyminiszter válaszát, mert Lamperth Mónika - szerinte - "nem mondott semmit".
Az Országgyűlés kormánypárti többsége elfogadta a miniszter válaszát.
fidesz.hu