A legfőbb ügyészről döntenek: Sólyom mindenki által támogatható jelöltet ajánlott
Sólyom László köztársasági elnök a legfőbb ügyész megválasztását megelőzően hétfőn a parlamentben elmondta: olyan jelöltet állított, aki alappal számíthat arra, hogy bármely politikai párt képviselői a megválasztására szavaznak.
Dátum: 2006-07-03 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59586
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:26.343477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A legfőbb ügyész személyére úgy tettem javaslatot, hogy a jelölés független legyen a politikai erőviszonyoktól" - mondta az államfő emlékeztetve arra, hogy a jelölt nevét még a választások előtt közölte az Országgyűléssel, "amikor még senki nem tudhatta, mely pártok fognak többséget alkotni a Parlamentben".
Sólyom László azért nem folytatott előzetes egyeztetéseket a politikai pártokkal a jelölt személyéről mert, mint fogalmazott, ki akarta zárni, hogy akár utólag is felmerülhessen, hogy a jelöltet egy "zárt ajtók mögötti egyeztetésen valamelyik párt javasolta volna, vagy hogy támogatása fejében bármelyik párt a jelölttől szervezeti vagy személyi intézkedéseket várt volna el".
Kiemelte azt is: olyan választás előtt áll az Országgyűlés, amely nagy hatással lesz az ügyészség és azon keresztül az egész igazságszolgáltatás pártatlan működésére, és e szervek megítélésére a közvéleményben.
Hozzátette, hogy az elmúlt évek után az ügyészség elemi érdeke, hogy az alkotmányban előírt függetlensége és pártatlansága mind az országgyűlési pártok, mind a közvélemény számára megkérdőjelezhetetlen legyen.
Sólyom László szerint a jövendő legfőbb ügyésszel szemben mind a köztársasági elnök, mind pedig a képviselők azt a követelményt támaszthatják, hogy az alkotmánynak és a törvényeknek megfelelően működjön.
A köztársasági elnök elmondta: Horányi Miklós szakmailag és emberileg is alkalmas az ügyészi szervezet alkotmányos, pártatlan és hatékony vezetésére. Az államfő szerint vezetői készségét már bizonyította bírósági elnökként, majd egy multinacionális cég menedzsmentjében, s jelenleg a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjeként.
Sólyom László köztársasági elnök április 4-én tett javaslatot az Országgyűlésnek arra, hogy Horányi Miklóst válassza meg legfőbb ügyésznek.
A parlamenti pártok közül az ellenzék - a Fidesz, a KDNP és az MDF - támogatják az államfő jelöltjét.
Az MSZP és az SZDSZ a plenáris ülést megelőző frakcióülésén arról határozott, hogy nem támogatja Horányi Miklós legfőbb ügyésszé választását.
fidesz.hu