Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom részvéttávirata a valenciai metróbaleset miatt

Részvéttáviratot küldött I. János Károlynak, Spanyolország királyának hétfőn Sólyom László köztársasági elnök a Valencia városában történt metróbaleset miatt.


Dátum: 2006-07-03 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:26.715318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Megdöbbenéssel értesültem a Valenciában ma délben bekövetkezett súlyos metróbalesetről, mely több mint harminc ember életét követelte. A magyar nép és a magam nevében ezúton fejezem ki mély részvétemet" - írta Sólyom László részvéttáviratában, amelyet a köztársasági elnök sajtófőnöke, Wéber Ferenc juttatott el az MTI-hez.

Az államfő arra kérte a spanyol királyt, hogy tolmácsolja a mély együttérzést az áldozatok és sérültek hozzátartozóinak.

A Spanyolország keleti felében fekvő Valenciában kisiklott egy metrószerelvény, a balesetben legkevesebb 34 utas vesztette életét, több mint húszan súlyosan megsebesültek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek