500 milliárdot buknak a kisvállalkozók az adóemelések miatt
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő azt kérdezte hétfőn a parlamentben, hogy "miért megint a kis- és középvállalkozók járnak rosszul, avagy hány bőrt lehet lehúzni a családi vállalkozásokról?"
Dátum: 2006-07-03 19:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:27.015778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szatmáry arra kérte a kormányt, hogy vonja vissza a vállalkozásokat ellehetetlenítő intézkedéseit.
A politikus a Pénzügyminisztériumban készült egyik hatástanulmányt idézve elmondta: a munkáltatói terhek emelése mintegy 500 milliárd forintos elvonást jelent a kis- és középvállalkozók számára.
Szatmáry szerint az adóemelések és a cégek európai viszonylatban gyenge versenyképessége miatt "komolyabb" csődhullámra lehet számítani.
Nem a vállalkozások voltak az elmúlt négy esztendő haszonélvezői, és nem ők hibáztathatóak a gazdaság jelenlegi helyzetéért - hangsúlyozta.
Veres János pénzügyminiszter elmondta: a tárcának nem áll szándékában visszavonni a már ismert adómódosításokat. Szerinte a vállalkozók reálisan ítélték meg és "pontosan tudták" már a választások előtt is, hogy szükség van a változtatásokra.
fidesz.hu