A hathatalmi javaslat nem ésszerű?
Ali Laridzsáni főtárgyaló nem tartja ésszerűnek, hogy az iráni urándúsítás felfüggesztését kéri a Biztonsági Tanács öt állandó tagjából és Németországból álló csoport.
Dátum: 2006-07-04 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:28.571455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Laridzsáni, aki egyben az iráni nemzetbiztonsági főtanács titkára is, kijelentette hétfőn, hogy Irán már korábban közölte álláspontját az urándúsítás kérdésében, ezért nem tartja ésszerűnek a hatok javaslatát.
Az iráni főtárgyaló szerdán Brüsszelben találkozik Javier Solanával, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, hogy megvitassa vele a Teheránnak egy hónappal korábban átadott hathatalmi javaslatcsomagot, amely az iráni urándúsítás felfüggesztéséért cserébe különböző kedvezményeket kínál.
Miközben a hét legfejlettebb országból és Oroszországból álló G8-csoport külügyminiszterei a múlt héten arra kérték Iránt, hogy lehetőleg már a brüsszeli találkozón válaszoljon a javaslatokra, Laridzsáni úgy vélte, hogy az idő korlátozása "nem segíti a probléma megoldását". Hozzátette, hogy Solanával "egy ilyen kérdésről (a válaszolásra adandó idő korlátozásáról) nem lesz szó".
Bécsben diplomaták hétfőn közölték, hogy a nyugati hatalmak július 12-ig adnak határidőt Iránnak arra, hogy választ adjon a nukleáris programjának leállítását célzó javaslatokra. Tájékoztatásukból kiderült az is, hogy Kína és Oroszország immáron közelebb áll ahhoz, hogy támogassa a nyugati hatalmakat a Biztonsági Tanácsban, beleértve a szankciókat is, ha Teherán elutasítja a javaslatcsomagot. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök és más iráni vezetők azt ígérik, hogy augusztus 22-ig válaszolnak a javaslatokra.
Irán többször megerősítette, elfogadhatatlannak tartja, hogy tárgyalásokba bocsátkozzon a békés célú nukleáris technológiához való jogáról. Ahmadinezsád szerint a békés célú atomenergia felhasználása Irán törvényes és szuverén jogainak elszakíthatatlan részét képezi, erről nem fognak tárgyalni.
MTI - fidesz.hu