Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A VOSZ a kormány kiigazítási csomagjáról

A Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) ma sajtótájékoztatón ismerteti véleményét a kormány kiigazító csomagjáról.


Dátum: 2006-07-04 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:29.748795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A VOSZ más érdekképviseletekkel ellentétben nem reagált azonnal az Új egyensúly program keretében bejelentett intézkedésekre, azonban a VOSZ vezetőinek más nyilatkozatai alapján számítani lehet arra, hogy kritikával fogadják a tervezett lépéseket.

Korábban Demján Sándor, a VOSZ elnöke például kifogásolta, hogy Magyarországon a dolgozók a bruttó bér egyharmadát kapják meg nettóban, miközben egy hasonló fejlettségű másik visegrádi országban csaknem 60 százalékát.

Demján Sándor azt is megjegyezte, hogy a korábbi, a teljesítményektől függetlenített, és hitelből fizetett keresetemeléseket most az egész társadalomnak kell visszafizetni. Ugyanakkor a fizikai munkásoknál bérfelzárkózatást sürgetett az európai uniós bérek irányába adócsökkentések révén. Különben ezek a dolgozók nagy arányban fognak más európai uniós országokban munkát vállalni - vélekedett.

Az érdekképviseleti vezető véleményt mondott a forint árfolyamáról is. Szerinte ezen a szinten van reális helyzetben a forint, ez az árfolyam ad ösztönzést az export bővítéséhez. (Akkor még 269-270 forintba került egy euró.)

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek