A NASA kedden útnak indítja a Discoveryt
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) illetékesei úgy döntöttek, hogy megpróbálják útnak indítani kedden a Discoveryt a külső üzemanyagtartály szigetelőhab-burkának felfedezett hiba ellenére is.
Dátum: 2006-07-04 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:30.927925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai űrsikló indításának harmadik kísérletét helyi idő szerint 14 óra 38 percre (közép-európai idő szerint 20 óra 38 percre) tűzték ki. "Folytatjuk a visszaszámlálást" - közölte Bill Gerstenmaier, a NASA társigazgatója, hozzátéve, hogy a szigetelőhab-burkon talált rés minimális, az alapos vizsgálatok szerint nem veszélyezteti a repülést.
Az indítóállásban startra várakozó űrrepülőgép külső üzemanyagtartályának szigetelőhab-burkán hétfőn rutinellenőrzés közben fedeztek fel egy 12,7 centiméter hosszú rést, és ezért kétségessé vált, hogy startengedélyt kap-e az űreszköz.
A Discoveryt a tervek szerint szombat este kellett volna elindítani a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A kedvezőtlen időjárás viszonyok miatt szombaton 24 órával elhalasztották a kilövést, majd másnap is ugyanilyen megfontolásokból keddre tűzték ki az indítást. Az indítási ablak július 19-ig lesz nyitva, vagyis ez idő alatt kell elindulnia a floridai Cape Canaveralon lévő Kennedy űrközpontból héttagú legénységével az űrsiklónak.
A Columbia amerikai űrsikló 2003. február 1-jén visszalépve a földi légkörbe épp azért robbant fel, mert a két héttel korábbi indításkor egy leszakadt szigetelőhab-darab megsértette az űrrepülőgép bal szárnyának hővédő burkát, és a résen beáramlott forró levegő hét űrhajós halálával végződő tragédiát okozott.
Tavaly nyáron, a Columbia katasztrófája után először, a Discovery tett már egy sikeres utat a világűrben.
MTI - fidesz.hu