Kényszerleszállás Ferihegyen
Műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre egy Fokker típusú kisrepülőgép kedd reggel a Ferihegyi Repülőtéren, személyi sérülés nem történt - közölte az MTI-vel a repteret működtető Budapest Airport Zrt. szóvivője.
Dátum: 2006-07-04 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59612
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:34.228789, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szollár Domokos elmondta: a kétüléses kisrepülőgép műszaki repülést hajtott végre, amikor a pilóta jelezte, hogy az egyik futóműve meghibásodott, ezért azonnali leszállási engedélyt kért a nemzetközi repülőtéren.
A repülőgépen a pilótával együtt két ember ült, utasokat, árut nem szállított, kényszerleszállása során a repülőgépek fel- és leszállását nem akadályozta - tette hozzá.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy a kisrepülőgép többször is átrepült a leszállópálya felett, mert az orr futóműve nem nyílt ki.
A Budapest Airport Zrt. szóvivőjének tájékoztatása szerint a gép a repülőtér 2-es futópályáján sérülés nélkül szállt le, a műszaki mentők és a tűzoltók készültségben voltak, de beavatkozásukra nem volt szükség.
Szollár Domokos közölte: szakértők vizsgálják majd, hogy mi okozhatta a repülőgép meghibásodását.
MTI - fidesz.hu