A kormány egyes javaslatai alkotmánysértőek
A kormány túlzott tartalékokkal számol a megszorítások tervezésekor, készülve arra, hogy néhány intézkedését vissza kell vonnia - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László úgy vélekedett, hogy a javaslatok egy része alkotmánysértő.
Dátum: 2006-07-04 10:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:35.495344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csaknem ezermilliárd forintos kiigazításra van szükség, a kormány által bejelentett intézkedések azonban - megvalósításuk esetén - mintegy 1.500 milliárd forintos megtakarítást jelentenének az államháztartásnak - mondta a kamara elnöke. Parragh László szerint a kormány már most számol azzal, hogy javaslatai egy része elbukik az Alkotmánybíróság előtt, egyes társadalmi csoportok ellenállásán vagy a parlamenti szavazáskor.
A túlzott mértékű tartalék azonban visszavetheti a gazdaságot, ráadásul azok a társadalmi csoportok járnak jól, amelyek a "leghangosabbak", akiknek az érdekérvényesítő képessége a legerősebb. Parragh László szerint ebben hatékony lehet a munkavállalói oldal és "bizonyos nagytőkecsoportok". A kis- és közepes vállalkozások nyomásgyakorlási képessége azonban csekély, így ők vesztesei lehetnek a kiigazításoknak. A kamara elnöke úgy véli, hogy az intézkedések egy része alkotmánysértő, egy része pedig céljával éppen ellentétes hatást fog elérni.
Azért vezetik be őket, hogy növeljék az adóbevételeket, de adóelkerülésre ösztönözik majd az embereket - tette hozzá Parragh László.
InfoRádió - fidesz.hu