Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tadic és Kostunica részt vesz a szerb-albán státustárgyalásokon?

Boris Tadic szerbiai elnök és Vojislav Kostunica miniszterelnök is részt vesz a július végén esedékes szerb-albán csúcstalálkozón - értesült a Politika című belgrádi napilap.


Dátum: 2006-07-04 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:37.571404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az újság azt írta kedden a belgrádi tárgyalóküldöttséghez közeli forrásokra hivatkozva, hogy egyelőre nem tudni, a két társelnökhöz, Tadichoz és Kostunicához csatlakozik-e Vuk Draskovic külügyminiszter. A találkozó időpontja sem ismert, az a legvalószínűbb, hogy július végén kerül rá sor - írta a Politika, amely szerint Fatmir Sejdiu koszovói elnök és Agim Ceku miniszterelnök már megerősítette részvételét.

A belgrádi lap a tervezett találkozó színhelyéről sem tett említést, de a korábbi nyilatkozatokból tudni lehet, hogy Martti Ahtisaari, az ENSZ-főtitkár koszovói különmegbízottja Bécsben, az eddigi szerb-albán tárgyalások színhelyén akarja nyélbe ütni a csúcstalálkozót.

Igazi szenzáció lenne, ha Ahtisaarinak sikerülne tárgyalóasztalhoz ültetnie a szerbiai és a koszovói közjogi méltóságokat. Ennek eddig több akadálya is volt. Egyrészt Belgrád számára Ceku első számú közellenség, a háborús bűntényekben eljáró belgrádi különbíróság ügyészsége szerbek terhére elkövetett népirtással és terrorizmussal gyanúsítja a koszovói válság után feloszlatott, Koszovói Felszabadítási Hadsereg nevű gerillaalakulat egykori parancsnokát. Másrészt a pristinai albán politikusok mindeddig egyként szilárdan azt az álláspontot képviselték, hogy a szerbiai vezetőkkel bármiről hajlandóak közvetlenül tárgyalni, kivéve a politikai kérdéseket, nem is beszélve a tartomány jogállásáról.

Nem kizárt, hogy a nemzetközi közösség által évek óta szorgalmazott szerb-albán csúcsszintű találkozó olyan lesz, hogy közvetlen tárgyalásokra nem kerül sor, a résztvevők csak közvetítők révén lépnek egymással kapcsolatba, hasonlóan ahhoz, ahogyan történt az 1999 februárjában lezajlott rambouillet-i békekonferencián (az akkori albán delegációt mellesleg Hasim Thaqi vezette, akit ugyancsak háborús bűnösnek tartottak és tartanak számon ma is Szerbiában). A másik lehetőség az, hogy tárgyalóasztalhoz ülnek, de érdemben nem folytatnak megbeszélést egymással, a találkozó kimerül a tartomány jogállására vonatkozó, merőben eltérő álláspontok ismertetésében (ilyen "csúcstalálkozót" is tartottak már csonka összetételben - hiányzott a koszovói kormányfő - két és fél évvel ezelőtt Bécsben).

A belgrádi lap tudomása szerint Kostunica és Ceku is részt vesz július 13-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésén, amelyen Ahtisaari tájékoztatást ad a tartomány végleges jogállását meghatározni hivatott bécsi szerb-albán tárgyalások eddigi menetéről. A február óta zajló "státustárgyalásokon" eddig kizárólag gyakorlati kérdésekről, a hatalmi szervek decentralizációjáról, az önkormányzati reformról, illetve templomok és kolostorok védelméről volt szó.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek