Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A S&P nem hisz a Gyurcsány-kormánynak

A Standard & Poor's továbbra is úgy tartja, hogy a magyar kormány költségvetési csomagjában túlsúlyos a bevételi oldal a kiadáscsökkentés rovására, mondta kedden Londonban a világ legnagyobb hitelminősítőjének illetékes igazgatója. Az SÚP szerint valószínűleg Bulgária és Románia is előbb lesz az euróövezet tagja, mint Magyarország.


Dátum: 2006-07-04 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:41.117160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cég által az európai szuverén besorolások távlati kilátásairól a londoni Cityben tartott keddi szemináriumon elhangzott, hogy a Standard Ú PoorÍs változatlanul 2014-et tartja Magyarország legvalószínűbb euróövezeti csatlakozási időpontjának.

A rendezvényen közzétett előrejelzés szerint Bulgária 2010-2011-ben, Románia 2012-ben "vagy később" csatlakozhat az euróövezethez.

Kai Stukenbrock, a hitelminősítő területi igazgatója azt mondta: félreértés, hogy az S&P azért minősítette vissza Magyarországot a költségvetési csomag ismertetése után, mert nem hisz annak végrehajtásában. A cég biztos abban, hogy a magyar kormány a csomag jelentős részét végrehajtja - az igazgató a térség leginkább reformorientált kormányának nevezte az újjáválasztott magyar koalíciót -, azonban úgy tartja, hogy mivel a közfinanszírozási helyzet a korábban ismerthez képest nagyobb mértékben romlott az év eleje óta, mint a csomagban szereplő kiigazítás mértéke, az intézkedéstervezet nettó hatása negatív, mondta Stukenbrock.

Az MTI kérdésére, hogy miként értékeli Gyurcsány Ferenc miniszterelnök minapi londoni kijelentését, amely szerint tévesek a költségvetési csomagot túlságosan bevételközpontúnak tartó elemzői vélemények, az S&P igazgatója azt mondta: a cégben az által látott tervekből az a benyomás támadt, hogy "jóllehet szerepel bennük valamelyes kiadási oldali konszolidáció", a hangsúly túlnyomórészt a bevételi oldalon van.

Gyurcsány Ferenc a múlt héten, londoni elemzőknek és befektetőknek tartott ismertetőjében azt mondta, hogy a csomag fele-fele arányban bevételnövelő és kiadáscsökkentő elemekből áll. Ezt az előadás után az MTI-nek nyilatkozó londoni elemzők "új információnak" nevezték.

Stukenbrock a keddi citybeli szemináriumon azt mondta: a Standard & Poor's kész felülvizsgálni nézetét az intézkedési terv végrehajtása során.

Az S&P röviddel a csomag bejelentése után az addigi "A mínusz"-ról a már csak közepes befektetői "BBB plusz"-ra rontotta a hosszú futamú magyar szuverén adósosztályzatot, ráadásul úgy, hogy a rontott besoroláson is fennhagyta a további leminősítést valószínűsítő negatív kilátást.

A keddi londoni S&P-szemináriumon ismét elhangzott, hogy a hitelminősítő a kiigazító csomaggal együtt is a GDP-érték 11 százalékára várja az idei magyar államháztartási hiányt.

Az MTI kérdésére, hogy a költségvetési csomag nélkül a cég szerint mekkora lenne a deficit, Stukenbrock azt mondta: az S&P számításai szerint az intézkedési terv a GDP-érték másfél százalékának megfelelő kiigazítással ér fel, vagyis e nélkül szerinte 12,5 százalék körül lenne az idei év végi hiány.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek