Nem szabad leépíteni az egészségügyet
A magyar egészségügyet nem szabad fizetőssé és piacszemléletűvé tenni. Az egészségügy szeretetszolgálat, professzió. A magyar rendszer jó, sehol a világon nem működik olyan rendszer, ahol ilyen szűk forrásból mindenki számára szolgáltatást tudnak nyújtani.
Dátum: 2006-07-04 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:44.298559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vizitdíj bevezetéséről, az egészségügy megszorításáról és a több biztosítós rendszer részleteiről beszélt mai sajtótájékoztatóján Mikola István. Emlékezetes, a kormánykoalíció tagjai a kampány idején többször hazugsággal vádolták meg a Fidesz szakpolitikusát, aki az egészségügy fizetőssé tételéről beszélt.
"Két hónap alatt a hazugság realitássá vált, Gyurcsány Ferenc már nem zárkózik el a jelképes vizitdíjtól" - jegyezte meg a képviselő, aki óvott ennek a gondolatától is. Mint fogalmazott, az emberek szegények, ezért nem fognak tudni eljárni az orvoshoz. Mikola ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy a Horn-kormány idején a fogmegtartó kezelések fizetőssé tétele után megnövekedett az emésztőszervi betegségek és a fognélküli emberek száma.
Az egészségügyi intézmények helyzetéről is szólt. Leszögezte: működőképességük is bajba került, miután az úgynevezett volumen-korlát értelmében azon betegek után már nem kapnak térítést a kórházak, amelyek a megszabott limiten felül kerülnek az intézménybe. Véleménye szerint ez a rendszer alapvetően veszélyezteti a betegellátást és alkotmányellenes is. Kitért az újból feltűnő privatizációs kísérletekre is. Hangsúlyozta, hogy az előző héten Székesfehérvárott az önkormányzat kiadta a városi kórház működtetési jogát, ma pedig a pécsi önkormányzat kíván hasonló döntést hozni.
Mikola István megismételte azt is, hogy a Fidesz a több biztosítós rendszerrel nem ért továbbra sem egyet. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az Amerikai Egyesült Államokban is visszavonulóban van ez a rendszer. Mint közölte, ez a modell sosem a betegekért, hanem az egészséges fiatalokért folyik. Egy felmérésre hivatkozva aláhúzta, a lakosság 90 százaléka ragaszkodik ahhoz a társadalombiztosítási rendszerhez, mely 115 éve működik Magyarországon. Ha mégis meg akarjuk változtatni, akkor új társadalmi szerződést kell kötni - fűzte hozzá.
fidesz.hu