Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kína először épít saját tervezésű atomerőművet

Kína először épít saját tervezésű atomerőművet: a 600 megawattos reaktort Hunan tartományban, a tartományi fővárostól mintegy száz kilométerre tervezik létrehozni.


Dátum: 2006-07-04 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:44.604364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vezető kínai atomlétesítmény-építő a China National Nuclear Corp. 3-5 éves építési idővel számol, és a létesítmény olcsóbb lesz, mint más reaktorok. Műszaki részleteket azonban nem közöltek. A kínai atomerőművek a partvidéki tartományokban koncentrálódnak. Az ország belseje energiaszükségleteinek biztosítására további erőművek építését tervezik a belső tartományokban is, 2020-ig Peking 40 ezer megawattra növelné atomerőművi kapacitását. Ugyanakkor a megújuló energiaforrásokra is nagyobb hangsúlyt helyeznek az áramszükségletek biztosításában: lapjelentések szerint a keleti part menti területeken létesül a legnagyobb kínai szélerőmű, amely 400 ezer háztartás energiaszükségletét biztosítja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek