Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyugdíjasoknak nem jár a szociális gázártámogatás

Mivel a nyugdíjasok viszonylag kevés gázt használnak el, ezért nem kapják meg a rászorulóknak járó szociális támogatást.


Dátum: 2006-07-04 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:47.614373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem juthatnak külön, szociális alapú gázártámogatáshoz a nyugdíjasok - derül ki a Magyar Közlönyben most megjelent gáz- és távhő-szolgáltatási támogatásokról szóló kormányrendeletből.

Az ide vonatkozó paragrafus Ugyanis nem sorolja fel a gázártámogatásra jogosultak között a nyugdíjasokat.

Ezt a fogyasztói csoportot csak a távhő-támogatásról szóló paszszusban

A Népszava kérdésére Schranz Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szóvivője elmondta, hogy azért nem kapnak a nyugdíjasok kiegészítő, szociális támogatást, mert nem jellemző, hogy ők évi 1500 köbméter fölötti gázmennyiséget használjanak el. Márpedig 1500 köbméter alatt senkinek nem jár rászorultsági alapon pénzügyi segítség.

Távhőtámogatást azért kapnak, mert sok nyugdíjas panelba költözött be.

A tarifatömbös támogatási rendszer egyelőre megmaradt, vagyis az első két díjkategóriában valamennyi felhasználó kedvezményesen kapja a gázt. Különbség, hogy 1500 köbméter alatt nagyobb az árkiegészítés, mint 1500-3000 köbméter között.

Az augusztustól érvényes áremelkedések miatt pénzügyi támogatást igényelhetnek a nagycsaládosok, illetve a fogyatékos támogatásban, valamint a kiemelt családi pótlékban részesülők, ha további feltételeknek is megfelelnek.

A támogatást augusztus elejétől az év végéig kérhetik. Az igénylést érdemes minél hamarabb beadni, mivel csak azok kaphatnak augusztus elejétől gázár-kiegészítést, akik augusztus 15-ig kérelmezik azt.

A távhőtámogatás iránti kérelmet augusztus végéig kell benyújtani ahhoz, hogy október elsejétől segítséget kapjanak a rászorulók.

Népszava - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek