Szolnokon is felélik a vagyont
Szolnok szocialista többségű önkormányzata az elmúlt négy évben hétmilliárd forint értékű vagyont adott el, de közben önkormányzati erőből egyetlen jelentős beruházást sem valósított meg, azaz a pénzt nem forgatta vissza fejlesztésekbe - mondta Csoór György, a közgyűlés Fidesz-frakciójának képviselője keddi szolnoki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-07-04 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:47.904352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Unió vagy a magyar költségvetés központi támogatásával elkészült beruházásoknak és fejlesztéseknek pedig nem örülhetnek felhőtlenül a városlakók a kivitelezés hibái miatt - tette hozzá. A képviselő szerint ezek közül a beruházások közül is kiemelkedik "negatív értelemben" a kétpói regionális hulladéktároló "tragikomédiája", amely a tavaly szeptemberi átadása óta nem működik. Emlékeztetett arra, hogy a tiszafüredi hasonló létesítmény építését régebben kezdték meg a szolnokinál, ennek ellenére azt az elmúlt hetekben átadták rendeltetésének, miközben a megyei jogú város szemetét a régi, egyszer már bezárt telepre hordják.
Csoór György a hibákat sorolva megemlítette azt is, hogy a sebtében elvégzett útfelújítások minőségére jellemző, hogy egy-egy eső után hatalmas tócsákban áll a víz az utakon. Ugyanakkor a város közkedvelt Damjanich uszodáját még mindig nem sikerült vízforgató berendezéssel felszerelni, ami nélkül pedig 2006 után már nem lehetne működtetni a létesítményt. Továbbá a központi fekvésű Kossuth tér teljes átépítése is hónapok óta csúszik - jegyezte meg a fideszes képviselő. Mindezekért nem csupán a polgármestert, hanem azt az MSZP-frakciót is felelősség terheli, amely az elmúlt négy év alatt végig bizalmatlan volt az ellenzékkel szemben, annak javaslatait pedig mindvégig leszavazta - hangsúlyozta Csoór György.
MTI - fidesz.hu